Viberen is elérhetőek vagyunk!

WhatsAppon is kereshet minket!

Nézze meg, hogyan működik a Sérült autóK felvásárlásA

Készpénzes autófelvásárlás forgalomból kivonással is

A forgalomból kivonás hercehurcája sokakat eltántorít attól, hogy belevágjanak az elsőre végeláthatatlannak tűnő ügyintézésbe. Az autókereskedők többsége se szívesen vállalja, mert sok utánajárással, papírozással jár, így a gyakorlat azt mutatja, hogy sokkal inkább olyan használtautók felvásárlásával foglalkoznak, amiken rövid időn belül – és biztosan – túl tudnak adni. Tudatosan igyekeznek nemet mondani az olyan megkeresésekre, ahol roncsautó felvásárlásról lenne szó.

De akkor mégis mi legyen azokkal az autókkal, amik már inkább csak terhet jelentenek a tulajdonosoknak? Amik után különféle adókat meg biztosítást kell fizetni annak ellenére, hogy kihasználatlanul állnak. Amik már nem javíthatóak, mert vagy totálkárosra törtek vagy műszakilag teljesen hibásak. Amik csak foglalják a helyet a ház előtti parkolóban vagy a garázsban.

Keressen minket bizalommal és vegye igénybe készpénzes autófelvásárlási szolgáltatásunkat, aminek keretén belül a forgalomból kivonást is elintézzük Ön helyett! Cégünknél a roncsautó felvásárlás sem tabu, így ebben is örömmel állunk rendelkezésére.

Forgalomból kivonás

Mi a forgalomból kivonás menete?

Ne számítson arra, hogy egy nap alatt el tudja majd egyedül intézni, mert ez egy jóval hosszadalmasabb folyamat lesz, ami sok papírozással jár. Szüksége lesz a személyi igazolványára, a lakcímkártyájára, a jogosítványára, és ha nem magánszemély az autó tulajdonosa, akkor egy három hónapnál nem régebbi cégkivonatot is mindenképp be kell majd mutatnia. Természetesen ezeken felül az autó papírjainak is rendben kell lenniük, és a sárgacsekket is be kell előzőleg fizetni.

Autó vásárlás forgalomból való kivonássalBontásra ítélt autó kivonása forgalomból

Miért éri meg ránk bíznia a forgalomból kivonás ügyes-bajos dolgait?

Hosszú évek tapasztalatával a hátunk mögött számtalan alkalommal jártuk már végig a forgalomból kivonás stációit. Tudjuk, milyen költségei vannak, hova, kihez kell fordulnunk az ügyintézés alatt. Nem a kiskapukat ismerjük, hanem nagy gyakorlatra tettük szert abban, hogy minél zökkenőmentesebben és gyorsabban elvégezhessük az ezzel járó adminisztratív teendőket. Ha mellettünk dönt, csak egy meghatalmazást kell kitöltenie és máris hátra dőlhet. Mindent elintézünk Ön helyett, sőt, ha nem tudja megoldani, az autó elszállíttatásában is szívesen közreműködünk.
Autó forgalomból való kivonása

Milyen helyzetben jobb a forgalomból kivonást választania?

Az esetek többségében az autótulajdonosok csak legvégső mentsvárként választják a forgalomból kivonást, pedig ha időben lépnek, akár komoly összegeket is megtakaríthatnak egy okosan meghozott döntéssel. A bontásra ítélt autóknál mindenképp végleges kivonásra van szükség. Akkor is, ha a totálkáros vagy műszakilag hibás autó javítási költsége meghaladná a gépjármű tényleges értékét, szintén jobb a forgalomból kivonást választania. Akkor sem érdemes őrizgetnie az autót, ha az már kiöregedett, kihasználatlanul áll a ház előtt vagy egy garázsban.
Idővel egyre kevesebb esélye lesz rá, hogy túladjon rajta, de ha még időben lép, némi bevétele is származhat belőle. Jó, ha tudja: a forgalomból kivonás eleve költségekkel jár, de sok későbbi fejfájástól és anyagi tehertől megkíméli magát, ha megszabadul öreg autójától.

Autó felvásárlás, forgalomból kivonás megkötések nélkül

Cégünknél az autó felvásárlás nincs márkához, típushoz vagy évjárathoz kötve. Nem számít az autó állapota vagy kora, ráadásul használtautó felvásárlási szolgáltatásunkat igyekszünk még csalogatóbbá tenni úgy, hogy kedvező feltételeket kínálunk ügyfeleinknek. A mindenki számára előnyös üzlet megkötése után, ha kéri, akár már a helyszínen kifizetjük készpénzben az autó vételárát.

Ne várjon tovább, lépjen kapcsolatba velünk elérhetőségeink egyikén!

Használt autó felvásárlás

Gyakori kérdések a gépjármű forgalomból való kivonása kapcsán

A válaszok megtekintéséhez kattintson a kérdésre!

Meddig érvényes az ideiglenes forgalomból kivonás?

Az aktuális jogszabályok szerint, 2021 márciusától az ideiglenes forgalomból kivonás meghatározott időre történik, és maximum 12 hónapig, vagyis egy teljes évig érvényes.

Lehet-e meghosszabbítani az ideiglenes forgalomból kivonást?

Igen, de csak legfeljebb egy évre, és így is végig kell járni a kivonás teljes ügyintézését.

Milyen terheket nem kell fizetni az ideiglenes kivonás időtartama alatt?

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítást és a súlyadót, vagy gépjármű-adót.

Az időszakos forgalomból kivonás alatt, mit kell továbbra is fizetni?

A gépjármű felelősségbiztosítást nem, de a CASCÓ-t fizetnie kell. Ez biztosítékot nyújt arra az esetre, ha a forgalomból kivont autót ellopják, vagy valamilyen kár keletkezik benne.

A biztosítót nekem kell értesítenem arról, hogy kérvényeztem az autó ideiglenes forgalomból kivonását?

Igen, jelezni kell a biztosítója felé. Ezt megteheti, mint az autó tulajdonosa, de hivatalos megbízottja is elintézheti Ön helyett.

Meddig állhat közterületen egy forgalomból kivont autó?

A jelenleg is érvényben levő jogszabályok szerint közterületen legfeljebb tíz napig állhat egy forgalomból kivont autó abban az esetben, ha nincs rajta műszaki érvényesség.

Hová kell benyújtani a forgalomból kivonás kérelmét?

A közlekedési igazgatási hatósághoz, ami majd elvégzi a járműnyilvántartásba való bejegyzést, hogy kérvényezve lett az autó forgalomból kivonása.

Ha véglegesen szeretném kivonni az autómat a forgalomból, milyen papírokat kell összegyűjtenem?

A kérelem benyújtásához az autó törzskönyve, forgalmi engedélye, a rendszámtáblája, valamint bontás esetén az átvételt igazoló irat kell. Továbbá azonosító okmányait és az igazgatási szolgáltatási díj befizetését igazoló nyugtát is magával kell vinnie az ügyintézéshez.

Ha cégükre bízom az ügyintézést, hogyan járhatnak el jogszerűen a nevemben?

Csupán egy hivatalos meghatalmazásra lesz szükségünk és mindent el tudunk intézni Ön helyett.

Van valamilyen megkötése annak, hogy milyen márkájú, típusú, évjáratú autók forgalomból kivonását intézik?

Cégünknél nincs márkához, modellhez, állapothoz követve sem az autófelvásárlás, sem a forgalomból kivonás.

Viberen is elérhetőek vagyunk!

WhatsAppon is kereshet minket!